Főoldal

Kedves Makettező barátaink, Tisztelt Látogatók!

A Mosonmagyaróvári Makettező Klub és Egyesület főszervezésében évente megrendezésre kerülő Makett Kiállítás és Verseny az elmúlt 20 év során Európa egyik kiemelkedő eseményévé vált. A versenyen különböző kategóriákban indulhatnak a nevezők: harcjárművek, repülők, figurák, polgári járművek, hajók lekicsinyített másai kerülnek megmérettetésre. A felnőtt, junior, serdülő és gyermek korcsoportok szerinti kategóriákban az elmúlt években átlagosan 1.800 – 2.500 munkát neveztek be. Az idők során kialakult baráti kapcsolatoknak és a város optimális földrajzi elhelyezkedésének köszönhetően a kontinens szívében itt találkoznak Európa észak és déli, kelet és nyugati területein élő makettező barátaink; és emellett mindig nagy örömmel fogadjuk a távolabbi helyekről hozzánk látogatókat is.

A verseny lebonyolításában számtalan magyar klub, egyesület is segít, a zsűrizés tisztjét pedig nemzetközileg elismert szakemberek végzik. Természetesen az esemény évről-évre nem csak a makettezőknek szól, a környező települések lakói, az ide látogató makettezők családtagjai is számtalan kiegészítő program, látnivaló közül válogathatnak.

Rendezvény nyitva tartása: 

2023. Április 22. (Szombat)

  • 08.00 – 12.00 Nevezés, makettek átvétele
  • 08.00 – 19.00 Kiállítás, verseny megtekintése
  • 19.00 – Kapuzárás

2023. Április 23. (Vasárnap)

  • 07.00 – fotózási lehetőség
  • 08.00 – 13.30 Kiállítás, verseny megtekintése
  • 13.30 – 14.30 Versenymunkák visszaadása
  • 15.00 – Ünnepélyes eredményhirdetés
  • 17.00 – A rendezvény zárása

Aktualitások: 

Köszönjük, hogy idén is ellátogattak hozzánk; remélve, hogy ismét számos élménnyel térhettek haza és már megkezdtük a 2024-es rendezvény szervezését!

A 2023-as eredmény lista a VERSENY, a munkákról készült fotók illetve az eseményről beszámoló weboldalak címeinek felsorolása a GALÉRIA menüpont alatt tekinthetőek meg.

 

Mindenkinek köszönjük, hogy megtisztelte rendezvényünket, jó egészséget, jó makettezést kívánunk minden szervező nevében: a Mosonmagyaróvári Makettező Klub és Egyesület.