|
A makettezés egy olyan hobby, amit a legtöbb ember ismer, viszont saját véleményük szerint túlságosan idő- és türelemigényes elfoglaltság a rengeteg apró darabból jól összeragasztott, lecsiszolt, megfestett s életszerűvé tett muvet létrehozni. Mégis sokan érdeklődnek e szabadidős tevékenység után nálunk is.
A Mosonmagyaróvári Makettező Klub főszervezésében évente megrendezett Makett Kiállítása és Versenye két évtizedes munkássága során Európa egyik kiemelkedő eseményévé vált. Az eleinte a helyi könyvtár előterében tartott rendezvényt egyre többen látogatták, így a helyszín először a helyi művelődési ház termeibe, majd a Mezőgazdaságtudományi Egyetem aulájába és termeibe került át. A fiatal tehetségek segítésére hetente megrendezett makettező szakkört hoztak létre a klub tagjai.
A versenyen különböző kategóriákban indulhatnak a nevezők: harcjárművek, repülők, diorámák, figurák, polgári járművek és diorámák lekicsinyített másai kerülnek megmérettetésre. A verseny lebonyolításában több magyar klub is segít, a zsűrizés tisztjét pedig nemzetközileg elismert szakemberek végzik.
A klub minden esetben törekszik arra, hogy az idelátogatók igényeit kielégítse. Fontos megemlíteni, hogy nem kizárólag a makettezoknek szól ez az esemény, hanem a helyi lakosság szórakoztatására is, például kirakodóvásárral, ugrálóvárral és fúvószenekarral. A rendezvény látogatása mindemellett ingyenes.
A verseny népszerűségét a baráti kapcsolatok kialakulásával szerezte. Az Európai Unió létrejöttével a mosonmagyaróvári klub a Visegrádi Négyek többi országával létrehozta az úgynevezett EU-kupát, amely egy vándordíj a négy állam közt. De természetesen nem kizárólag Szlovákiából, Csehországból és Lengyelországból érkeznek a külföldi versenyzők, hanem Európa szinte minden országából, a Távol-Keletről és a tengertúlról is. A verseny előtt már hónapokkal elkezdődik a szálláshelyek elkapkodása, ugyanis a rendezvény hétvégéjére az összes helyi illetve környékbeli hotel, kollégium és egyéb szálláslehetoség betelítődik.
Várjuk szeretettel Önt és kedves családját egy felejthetetlen tavaszi hétvégére!
A Mosonmagyaróvári Makettező Klub
Nevezés
Interneten elõnevezés:
2012. március 30. 14.00 -tól
2012. április 11. 22.00 -ig
http://www.modelregistration.tk/
Helyszínen:
2012 április 14. 8.00 - 12.00
Eredményhirdetés:
Az eredményhirdetés
2012.04.15.-én 15 órától kezdõdik. /Az AULA-ban/
Makettek vísszaadása
A makettek 2012.04.15-én vasárnap 13-14 óráig
kerülnek visszaadásra, ez idõpont elõtt a makettek
elvitelére nincs lehetõség
|